Aukciós jelenlegi tétel részletes leirata
Szerző által dedikált példány. Első kiadás. Holló László rajzai és akvarelljei. Írta: Tóth Ervin.
"Készült 1969-ben a debreceni Alföldi Nyomdában ofszet eljárással RO/62-es rotációs ofszetgépen, ezer számozott példányban." Példányunkban a számozás helye kitöltetlen.
A címlap hátoldalán a szerző, Tóth Ervin tollal beírt, névre szóló dedikációja olvasható: "Cz. A.-nek, őszinte régi barátsággal. Debrecen 1969. V. 26. T. Ervin"
68 számozott, részben színes képtáblán Holló László rajzaival és akvarelljeivel illusztrált képzőművészeti album. Francia és orosz nyelvű összefoglalóval.
Kiadói egészvászon kötésben lévő példány aranyozott feliratos címfedéllel, aranyozással díszített, feliratos könyvgerinccel, üres hátlappal, tiszta belívekkel, hiánytalan állapotban, színes képpel illusztrált, feliratos, fülszöveggel ellátott, sérült, amatőr módon javított kiadói borítófedélben.
A kötet dedikálója Tóth Ervin (Királyháza, 1910. – Debrecen, 1999.) művészettörténész, művészeti író, tanár. 1934-ben jelent meg első művészeti témájú tanulmánya, amit később több átfogó és a szakma elismerését is kivívó munka követett (Fametszet a XX. században, 1939; A grafikai művészetek kis könyve, 1941; Európai grafika, 1943). Alapítója volt a Debreceni Képzőművészeti Szabadiskolának, amely később Medgyessy Kör néven vált országos hírűvé. 1937-től tagja volt a Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesületének (MEGE). Az ország képzőművészeti életének aktív résztvevőjeként több kiállításon is szerepelt saját értékes és gazdag, nemzetközi neveket is felvonultató grafikai gyűjteményével. 1969-ben megkapta Debrecen városa Művészeti Díját, 1972-ben a Medgyessy Ferenc-emlékérmet, 1987-ben a Holló László-díjat.
A kötet képzőművésze: Holló László (Kiskunfélegyháza, 1887. március 6. – Debrecen, 1976. augusztus 14.) Kossuth-díjas festőművész, az alföldi iskola jeles képviselője. Művészetére Munkácsy és a nagybányai iskola hagyományai hatottak leginkább, ezeket ötvözte a századforduló utáni irányzatok egy-egy jellemző elemével.
Előszó
A vietnami nép hősi harca, amelyet az amerikai imperializmus ellen, hazája szabadságáért és függetlenségéért vív, minden becsületesen gondolkozó ember ügye. Még inkább az a szocialista tábor országainak népei számára, amelyek keserves tapasztalatok, súlyos áldozatok árán rázták le magukról a népelnyomó uralkodó osztályoknak a külső ellenséges erőktől mindenkor támogatott uralmát. Ezek a népek valóban átérzik, mit jelent szabadságban élni, és ezért internacionalista kötelességüknek tartják a vietnami nép harcának minden rendelkezésre álló eszközzel való támogatását.
Az Alföldi Nyomda dolgozói, hivatásukkal összhangban, arra tettek felajánlást, hogy e könyv előállításával, az arra fordított több ezer munkaóra ellenértékének biztosításával járulnak hozzá a vietnami nép harcának támogatásához. Felajánlásuk - az Alföldi Nyomda nemes hagyományainak szellemében - egyúttal kultúrmisszió is kívánt lenni akkor, amikor a mai magyar festészet kiváló képviselőjének, Holló Lászlónak válogatott rajzaiból és akvarelljeiből állította össze a könyv anyagát, a nagy művész és igaz humanista hozzájárulásával és együttérző támogatásával. Kossuth-díjas művészünknek ezek az alkotásai a könyv kereteibe ágyazva egyetemes érvényű igazságokat mondanak el nekünk. És ezek adják meg - párhuzamot vonva a vietnami nép történelmének múltjával, jelenével és bizalommal várt jövőjével - e kiadvány időszerűségét.
Úgy érezzük, hogy most, amikor e könyvet útjára bocsátjuk, köszönettel tartozunk mindazoknak, akiknek cselekvő segítőkészsége hozzásegített bennünket felajánlásunk valóra váltásához: mindenekelőtt Holló László Kossuth-díjas művészünknek, továbbá a könyv szerzőjének, tipográfiai tervezőjének, lektorainak, a Pedagógus Szakszervezet Megyei Bizottságának, s nem utolsósorban az Alföldi Nyomda lelkes dolgozóinak a kivitelezés hozzáértő ízléses, gondos munkájáért.
Vissza
Tartalom
Képek jegyzéke
A burkoló lapon: Dadai táj tehenekkel (akvarell)
A 6. oldalon: Önarckép 1967. (tus)
Színes akvarellek és grafikai művek:
Plein air akt 1923. (akvarell) 1
Női akt 1923. (pác) 2
Állattudományok I. 1925 (lav. tus) 3
Tokaji vásár (magántulajdon) 1930. (akvarell) 4
Ülő akt 1929. (szén) 5
Térdeplő akt 1929. (szén) 6
Sámson és Delila 1929. (szén) 7
Gyermekfej 1929. (szén) 8
Bűnbánó Magdolna (magántulajdon) 1932. (akvarell) 9
Vízhordó 1930. (szén) 10
Balogh Jolán 1930. (szén) 11
Tisza-parti jelenet 1960. (akvarell) 12
Játszó gyerekek 1930. (szén) 13
Dadai utca 1930. (szén) 14
Gyermektanulmányok 1930. (szén) 15
Író kislány 1930. (szén) 16
Szerelmesek 1930. (szén) 17
Hátakt 1931. (szén) 18
Kertben (magántulajdon) 1960 (akvarell) 19
Önarckép 1932. (lav. tus) 20
Akt fatörzsön 1932. (szén) 21
Fejtanulmányok 1933. (szén) 22
Ősz 1961. (akvarell) 23
Akttanulmány 1939. (pác) 24
Ilonka 1947. (lav. tus) 25
Fuvaros lovak 21x30 1949. (szén) 26
Kertészek 1950. (tus) 27
Férfi fej 1951. (tus) 28
Fuvaros ló 1953. (pác) 29
Tisza-part 1963. (akvarell) 30
Varrónő 1954. (pác) 31
Önarcképek szemüveggel 1955. (lav. tus) 32
Hazatérők önarcképpel 1955. (lav. tus) 33
Sárospataki tanulmányok 1955. (tus) 34
Tanulmányok 1955. (tus) 35
Motyozók 1955. (tus) 36
Lakodalmasok 1956. (lav. tus) 37
Tehenek 1956. (tus) 38
Juci 1961. (akvarell) 39
Vázlat Koppányhoz 1957. (lav. tus) 40
Dadai tanulmány 1958. (lav. tus) 41
Koppány 1959. (lav. tus) 42
Olga 1959. (lav. tus) 43
Pecázók 1959. (tus) 44
Freskótanulmány 1959. (lav. tus) 45
Leány kecskével 1963. (akvarell) 46
Nyári örömök 1960. (lav. tus) 47
A megszállott (önarcképek) 1960. (lav tus) 48
Hármas női akt 1960. (lav. tus) 49
Simonyi óbester faültetése 1960. (lav. tus) 50
Körös-parti jelenet 1966. (akvarell) 51
Vérszerződés (Dr. K. Z.) 1961. (lav. tus) 52
Házpéítés 1961. (tus) 53
Tehéntanulmány 1961. (tus) 54
Nő gyermekkel 1967. (akvarell) 55
A balmazújvárosi Vörös Csillag Tsz. telepén 1962. (lav. tus) 56
Női brigád 1962. (lav. tus) 57
Krumpliszedők 21x30 cm 1962. (lav. tus) 58
Fej IV. (K. Z.) 1962. (lav. tus) 59
Papp bácsi 1962. (lav. tus) 60
Fiú kecskével 1964. (lav. tus) 61
Vihar előtt 1968. (akvarell) 62
Cinege János 1964. (szén) 63
Hazafelé 1966. (tus) 64
Cinege bácsi 1966. (szén) 65
Krumplivetők III. 1967. (lav. tus) 66
Kecskepásztor 21x27 cm 1967. (szén) 67
Békét 1967. (lav. tus) 68
Vissza