Aukciós jelenlegi tétel részletes leirata
Szerző által dedikált példány. Egy asszony a milliók közül. Regény három részben. Írta: Várnai Zseni.
A címlap utáni lapon a szerző, Várnai Zseni tollal beírt, névre szóló dedikációja olvasható: "T. E.-nének szeretettel Várnai Zseni. 1964. V/24. Jászkarajenő".
A szerző fekete-fehér portréjával illusztrált, valamint bevezetéssel és tartalomjegyzékkel kiegészített kiadás. A kötésterv és a borító Rudas Klára munkája. Nyomtatta az Alföldi Nyomda, Debrecenben.
Kiadói egészvászon kötésben lévő példány, aranyozott feliratozású címfedéllel és könyvgerinccel, néhány oldalon ceruzás jelöléssel, hiánytalan állapotban, feliratozott, fülszöveges, kiadói borítófedélben (rajta apróbb sérülésekkel).
A kötet szerzője Várnai Zseni (Nagyvázsony, 1890. május 25. – Budapest, 1981. október 16.) költő, író. 1908-ban végzett az Országos Színészegyesület Színiiskolájában. Pályafutását tisztviselőként kezdte, férje révén 1909-ben kapcsolatba került a munkásmozgalommal. Első és legismertebb, Katonafiamnak című verse 1911-ben jelent meg a Népszavában, amelynek példányait a rendőrség elkobozta. A verset az őszirózsás forradalmat előkészítő baloldali propagandisták a Világosság Nyomdában 1918. október végén szórólap formájában újranyomtatták és több száz példányban terjesztették Budapest utcáin. A két világháború között az erdélyi Zsidó Jövő közölte verseit. 1943–1944-ben egy antifasiszta csoport vezetője volt. A második világháború után rövid ideig a Kossuth Népe és az Új Idők szerkesztőségében dolgozott. Az Egy asszony a milliók közül c. önéletrajzi regényében a verseihez hasonlóan kiemelt szerepet kap az emberszeretet és a humánum.
Fülszöveg
Ebben a trilógiában önéletrajzom egyesített köteteit - Egy asszony a milliók közül, Fényben, viharban, Nem volt hiába - nyújtom át az olvasónak, és be kell vallanom, hogy a sors nagy ajándékának tekintem, hogy ezt megtehetem. Mikor a harmadik kötet utolsó fejezetét is papírra vetettem, azt hittem: befejeztem életem regényét. Úgy véltem, hogy eleget tettem élőknek és holtaknak, amikor emlékezésem és képességem szerint leírtam azt a keveset, amit egyik ember a másikról, az életről, világról tudhat.
Majd ráeszméltem, hogy nincs még befejezve semmi, nem is lehet, míg élek, míg perceim tovább hullámzanak a végtelen időben. Írás közben sokszor meg kellett pihennem, mert nagyon elfáradtam, míg újra végigjártam az úttalan utakat, és egyre csodálatosabbnak éreztem, hogy élek.
Ma is szinte álomszerűnek tűnik, hogy volt erőm megküzdeni az apokaliptikus évek szörnyeivel, de bátor emberek, akik velem egy célért harcoltak, megvédték életemet.
Így történt, hogy megértem az új korszakot, s megláttam a vértengerből kiemelkedő új világot. E pillanatban is minden idegszálammal érzem, ami földön és égen történik, s együtt harcolok a békéért és igazságért harcolókkal. Erről vallok e könyvemben is.
Este, ha fölnézek a csillagos égre, arra gondolok, hogy mi emberek is az égnek egy csillagán élünk, egy bolygó égitest szülöttei vagyunk. Mióta pedig űrhajók száguldanak a föld körül, s az emberi szellem a tér magas köreit ostromolja, már azt is tudjuk, hogy föntről visszatekintve, tágabb hazánk, a Föld, tündöklő kék fátyolburokban lebeg az éjsötét térben, mint az ég egyik legszebb csillaga... Holnapra talán már, mint a Béke csillaga.
"Szeretnék élni, énekelni még,
érted, bimbózó, új testvériség,
s rólad, te sárból, fényből ötvözött
újhodó föld a csillagok között!"
Budapest, 1963. június 30.
Vissza