Vasady Béla, Dr.: "Áll a viharban maga a magyar..."

Előszó

Az olvasónak üdvöt az Úrban! Petőfinek az a sora, amelyet e kiadvány címéül választottunk, ma van annyira időszerű, mint amilyen akkor volt, amikor - közel száz évvel ezelőtt - a költő lázas lelkéből megszületett. Sőt tulajdonképpen e száz év folyamán sohasem is vesztette el időszerűségét. Népünk e század nagy történelmi viharaiban és a viharok magvát elvető csendes, nyomott korszakokban egyaránt keserves küzdelmet volt kénytelen folytatni a magánosság és a magárahagyottság csüggesztő tényével és érzésével. Nem politikailag értem ezt elsősorban, bár voltak e század alatt, különösen az elején és a végén, olyan szomorú magyar korszakok, amelyeket még politikailag is jellemzett a teljes magánosság és magárahagyatottság, s ez a helyzet egészen gyökeresen talán csak éppen most, a legújabb hatalmas világtörténeti fordulatok következtében látszik változásnak indulni. A viharban álló magyar - nem is száz, hanem ezer év óta - abból a legmélyebb okból volt és van ma is magánosságban és elhagyatottságban, mert őt közeli fajrokonság és nyelvi kapcsolatok teljes híjával, továbbá politikai történetek 1526-1711. közti tragikusan végzetszerű és egyedülállóan hátrányos alakulása következtében belsőleg senki sem érti és ismeri s ennél fogva alapjában senki sem szereti és méltányolja ama népek közül, amelyeknek az újkori Európában többé-kevésbbé közvetlen sorstársa lett. Ez a rideg tény, amelynek sötét és gyötrő mélységeit sem színes és felszínes illúziók, sem ezidőszerint - Isten jóvoltából - kedvező politikai realitások nem leplezhetik el az élesen látó magyar szemek elől, azt eredményezi, hogy minekünk ebben a mostani világviharban is, amely pedig politikai elszigeteltségünket belátható időre örvendetesen megszüntette, továbbra is számolnunk kell a mi mélygyökerű, örökletes árvaságunkkal és annak minden lehető következményével. Vissza