Aukciós tétel adatai
Budapest, 1949, Révai Könyvkiadó Nemzeti Vállalat (Révai-Nyomda N. V., Bp.), 366 p.
Aukciós jelenlegi tétel részletes leirata
Szerző által dedikált példány. Első kiadás. Kikelet. Válogatott elbeszélések. Írta: Tamási Áron.
A címlapon a szerző, Tamási Áron névre szóló dedikációja olvasható: "Cs. M.-nak tiszteletteljes megemlékezéssel ajánlom Tamási Áron 1949. aug. 15."
Részletes tartalomjegyzékkel kiegészített kiadás. A könyvet a Révai-Nyomda nyomtatta Budapesten.
Kiadói félvászon kötésben lévő példány feliratozatlan, illusztrált címfedéllel, feliratozott, javított könyvgerinccel, új előzéklapokkal, feliratozatlan hátlappal, hiánytalan állapotban.
A kötet szerzője, Tamási Áron (Farkaslaka, 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26.) erdélyi magyar író. A két háború között gyors egymást követően jelentek meg novelláskötetei és regényei is. Az elsők között "A szűzmáriás királyfi", amit javarészt még Amerikában írt, de csak a hazatelepülése után fejezett be. Ezután jött a Címeresek (amiben az erdélyi világ feszültségeit írta meg), majd fő műve következett az "Ábel-trilógia". Ebből előbb az "Ábel a rengetegben", majd azt követően a folytatások az "Ábel az országban" és az "Ábel Amerikában" következett, amiknek a tartalmát javarészt a saját életélményeiből merítette. Az Újság, az Ellenzék munkatársa, valamint az Erdélyi Helikon alapító tagja volt. Külön rovata volt a Brassói Lapokban „Tiszta beszéd” címmel. 1935-ben részt vett az Új Szellemi Front kísérletében. Majd később a "Cselekvő Ifjúság" cikksorozatában az „erdélyi gondolatot” igyekezett megújítani.
Előszó
Részlet a könyvből:
Nemes és nemzetes székely volt Faludi Márton. A Nyikómenti hét falu azt tartotta róla, hogy a zúgó fenyvesek százados fenyőfái, ha úgy akarja, szóba ereszkednek...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Nemes és nemzetes székely volt Faludi Márton. A Nyikómenti hét falu azt tartotta róla, hogy a zúgó fenyvesek százados fenyőfái, ha úgy akarja, szóba ereszkednek véle; s ha különös, csontos arcát kedvevesztetten az ég felé emeli, eléjön a zivatar.
Hanem három esztendő óta az ő uralkodó ideje is hanyatlani kezdett immár. A száraz-betegség beléjeütött, köhögős lett, a dereka is meghajlott jól, de a fejét az emberek előtt még fennhordozta.
Már nemigen járta az erdőt sem, hiába sírtak a fenyvesek s hiába zúgtak a havasi tisztavizek utána.
Aztán ágybanyomta a sorvasztó betegség: fogyasztotta, ette, földjeit s kaszálóit messze vitte tőle. Lábbal Kelet felé, szempillantásával az ég felé feküdt s ijedezett önmagától, mikor látta és érezte, hogy maradék-ereje s gyér szakálla csontjába ver gyökeret.
- Halál lesz a vége - mondogatta sűrűn.
Az atyafiak is gyakran jövögettek, keveset beszéltek, a fejüket bólogatták s egyik-másik súlyos keresztet hányt.
- Küldj írást a fiamnak, hadd lássam meg még a világon - hagyta meg az egyik este a feleségének.
Vissza