Babits Mihály: Aranygaras (Illusztrációk: Simon György János)

Előszó

Részelt a kötetből: Barackvirág (Egy igazi tündérmese - mindenféle varázslatokkal és rejtelmekkel) Volt egyszer egy király és királyné, akik mind a ketten nagyon szépek voltak. De gyereket nem adott nekik az Isten. Ezért a király éjjel-nappal búsult, és a királyné is sokat sírt és imádkozott, míg végre egy reggel arra ébredt, hogy a mennybeliek meghallgatták a könyörgését: egészen biztosan érezte, hogy nemsokára egy szép kis babája lesz. Megálmodta-e ezt a királyné, vagy csak úgy sejtette: nem nem tudom. Elég az hozzá, hogy mint a ketten szívből örültek és készülődtek a nagy eseményre. Történt pedig, hogy a királyné ebben az időben nagyon kívánós volt: amire rágondolt azt rögtön megkívánta, és azt azonnal meg is kellett neki szerezni, akármilyen nehéz és lehetetlen kívánság lett volna. Így például lakott a szomszédban egy tündér, és annak a kertjében gyönyörű barackok termettek; de olyanok, hogy olyan nincs több az egész világon; ropogós, színes, illatos barackok, finomak, hamvasak, ízesek, gömbölyűek, húsosak, levesek, hogy aki egybe egyszer beléje harapott, azt hiszi, rögtön a hetedik mennyországba röpül, a barack muzsikálni kezd a foga alatt, és nemcsak a szájával érzi a zamatot, hanem mindenét elönti az ízes puhaság. Ennek a baracknak mindenütt híre volt, de senki se kóstolta, mert a tündér kapujában egy kétfejű sárkány ült, és emberfia be nem mehetett a kertbe, hacsak nem akart a halállal játszani; hanem a falakon keresztül jól látszottak a kihajló ágak, amint integettek, csalogattak, és a gyümölcsök szinte túlvilági fényben tündököltek rajtuk, de soha egy sem esett ki az útra, mert csengő arany ágacskákon ültek, és ha a szél megrázta, összeverődtek az ágak, és úgy csilingelt az egész fa, mint a harangjáték. Egy szóval a királyné ennek a fának a gyümölcsét kívánta meg, és kijelentette, hogy meghal, ha nem kaphat egyet. Vissza