Zeidler Miklós: A magyar békeküldöttség naplója

Előszó

A könyv, amelyet a kezében tart az olvasó, a párizsi békekonferenciára 1920 januárjában kiküldött magyar delegáció tevékenységét mutatja be. A béketárgyalásokra való felkészülés Magyarországon már a katonai összeomlás előtt, 1918. október elején megkezdődött, s a munkában számos szakértő és politikus vett részt. Az előkészítő munkálatok 1919 őszén vettek nagyobb lendületet, majd amikor a magyar kormány 1919. december elején végre meghívást kapott a békekonferenciára, megtörtént a Párizsba küldendő delegátusok kiválogatása is. 1920. január 5-én 26 politikus, diplomata és szakértő, háromfős irodai személyzet, továbbá hat gépírónő, négy nyomdász, négy irodaszolga, hat újságíró, öt vasutas és hatfős vasúti éttermi személyzet kelt útra Budapestről Apponyi Albert gróf vezetésével a békedelegáció különvonatán. Útközben még három ,,irodista" és egy újságíró, néhány nappal később pedig további két delegátus csatlakozott a küldöttséghez (57. o.) A delegáció január 7-én érkezett meg Párizsba, szállást a város határán kívül, egy neuilly-i szállodában jelölték ki, a mozgását pedig korlátozták, nehogy a magyar küldöttek politikusokkal vagy újságírókkal lépjenek kapcsolatba a francia fővárosban, s így nyilvánosságot szerezzenek nézeteik terjesztéséhez (53. o.) Vissza

Fülszöveg

„ tehetetlenül ültünk a Château de Madridban, vagy sétáltunk a Bois de Boulogne-ban (hogy ezt szabadon tehettük, még különös kegy volt), Párizsba detektív kíséretében benézhettünk, kirakatokat bámulhattunk, sőt pénzünket is ott hagyhattuk bevásárlásokban, de arra, hogy érveinket összemérjük ellenfeleink érveivel, hogy állításaikra reápiríthassunk, tetteiket reájuk olvashassuk, soha alkalom nekünk nem adatott. [ ] És mégis: az az idő, amelyet ilyen lelki kínok közt töltöttünk el, kedves emléket is hagyott bennünk — gondolom, mindnyájunkban — annak a jelenségnek révén, amely azt tűrhetővé tette, sőt időnként kellemessé, lélekemelővé. Mert csoda történt ott Neuilly-ben, szeretetre méltó csoda, melyet vajha tudnánk itt nagyobb méretekben megismételni: együtt volt vagy hatvan magyar ember, és nem volt sem pártoskodás, sem veszekedés, sem versengés, sem gyűlölködés, sem intrika, sem érvényesülési tülekedés, hanem a legteljesebb harmóniában, a szent cél iránt való önzetlen odaadásban, kölcsönös szeretetben és megbecsülésben, fegyelmezetten végezte ennek a társaságnak minden tagja a reá bízott munkát " [Apponyi Albert]
Vissza