Előszó
Annyit ma már mindenki tud a lélektanból, hogy az embereknek anya- és apakomplexusuk "van". Ha egy férfi újra meg újra anyát keres a barátnőiben, vagy kifejezetten anyás barátnőket keres, legtöbb...
Tovább
Előszó
Annyit ma már mindenki tud a lélektanból, hogy az embereknek anya- és apakomplexusuk "van". Ha egy férfi újra meg újra anyát keres a barátnőiben, vagy kifejezetten anyás barátnőket keres, legtöbb embertársa máris rásüti a diagnózist: anyakomplexusa van. Úgy értik: ez a férfi valami okból nem tudott a kellő életkorban kiszabadulni az anyakötődésből, megrekedt egy korábbi fejlődési fokon, vagy egyszerűen olyan ember, akinek mindig "anyára" van szüksége. Közkeletű nézet az is, hogy az ilyesmi nem egészen rendjén való. Azt mondják az illetőre: "a mamája szoknyáján ül". Hasonlóan áll a dolog azzal a fiúval, aki túl sokáig marad apja védőszárnyai alatt - ő a "fils á papa". Csakhogy, mint már a finomkodó kifejezés is elárulja, társadalmunkban a fiú apakomplexusa kevésbé számít problematikusnak. Ha egy nő a jóval idősebb férfiakhoz vonzódik, a közvélemény apakomplexust állapít meg nála, és enyhe fejcsóválással leszögezi, hogy ez a leány nem tudott az apjáról leválni. Arról a lányról pedig, aki felnőtt létére is együtt lakik édesanyjával, vagy túl feltűnően utánozza anyjának életstílusát, azok, akiket ez hátrányosan érint, egyből kijelentik: anyakomplexusban szenved. De az is lehet, hogy ezt egész kedves tulajdonságnak tartják.
Vissza