Pap Gábor: Három magyar szentkép

Előszó

Közelítés A szentkép - legalább is számomra - nem stílus és nem megmunkálási fokozat, de nem is ún. „szakrális téma" kérdése. Hiába írom alá egy képnek, hogy „Szent Lőrinc a rostélyon", vagy akár azt, hogy „Szent István korona-felajánlása", az attól nem válik szent képpé. Attól válik „szentté", hogyha a ráhangolódás állapotában szelíden felém fordul a címszereplője. Lehajol hozzám, megsimogatja a fejemet. Hajlandó egyenesen hozzám szólni, szavak nélkül, úgy, hogy az valóban megnyugtasson, és irányt mutasson a jövőre. Ha egy kép ezt nem tudja megtenni, akkor az nem érdemli meg a „szent" jelzőt. Nagyon kevés szentkép születetett az elmúlt félezer évben, a reneszánsz óta. Bár ilyen címen reprodukálják őket a kiadványokban, nem azok. És vannak olyan képek, amelyeket nem szentkép címen tart számon a vallási és/vagy a világi szakirodalom, mégis azok. Ilyenekből veszünk most szemügyre hármat. Hogy a „magyar" jelző illik-e rájuk, vagy sem, azt a könyv végiglapozása után döntse el maga az Olvasó. Egyes szövegegységekkel, beleértve a kötetzáró Hívogatót, hosszabb vagy rövidebb részleteikben már korábbi kiadványokban is találkozhattak a figyelmesebb Olvasók. így, együvé kerülve és sok új szemponttal meggazdagodva azonban ezek is olyan felvilágosításokkal szolgálhatnak még számukra, amelyek - reményeink szerint - nemcsak a múlt, de a jelen, sőt a jövő felé is segítenek majd biztonságosabban eligazodniuk. Köszönettel tartozom Cserháti Zoltánnak és Kardos Gézának, amiért hasznos tanácsaikkal segítettek tökéletesebb formába önteni az alábbi írásokban munkálkodó gondolatokat; továbbá Plesz Györgynek, aki a képek méltó színvonalúvá nemesítésében jeleskedett. Vissza

Fülszöveg

Egy csíki székely keresztszemes hímzés; egy altáji szkíta (szaka) arany övcsat; egy kazetta-ábra a csengersimai református templom 1961-ben kifestett mennyezetiről. Szentképek? Magyarok? Igen, magyar szentképek!
Kik és hogyan „ábrahámosítják" ősvallásunk egyik legfontosabb ránkmaradt tanúját? Hogyan fékezik állóképpé a testetöltés feltámadásban kiteljesedő folyamatábráját? Hogyan fokozzák le tartalmatlan dekorációvá a megmaradásunk lehetőségét és feltételeit taglaló, képírásba foglalt üzenetet? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a „Csak tiszta forrásból", „Az Atilla-kincs vallomása", az „Angyali korona, szent csillag", az „Üdvtörténet - magyarul" és a többi, számos kiadást megért könyv szerzőjének legújabb kötete.
A Függelékben arról is hírt kapunk, miképp és miért kerülhettek át népi műveltségünk legmaradandóbb értékei a szószékről a mezőre, a lelketlen-ült lelkipásztor kezéből a juhok „jó pásztorának" tarsolyába, és őrződtek meg így, időről-időre feldúsulva, napjainkig. Vissza