Móricz Zsigmond: Die Fackel (Felix Saltennek dedikált példány) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

A Nyugat nagyjai közül nem hiányozhat Móricz Zsigmond, akit többen a nemzedék legjobb prózaírójának tartanak. E folyóiratnál fedezte föl Osvát Ernő – a Hét krajcár című novellájával –, itt teljesedett ki tehetsége, s később szerkesztője is lett a lapnak.

Már befutott író volt, amikor 1918-ban megjelent A fáklya című regénye, melyet 1929-ben németül is kiadtak Horvát Henrik kiváló fordításában. A Die Fackel egyik példányába, megjelenése után két évvel, Móricz ezt a dedikációt írta:

Felix Salten / urnak, / a modern ember remek / ismerőjének, a mai / lélek feltárójának s / így a jövő világító / emberének / meleg üdvözlettel / Bpest. 1931. IV. 12. / Móricz

Talán többekben felmerül a kérdés, hogy Móricz miért dedikálta egy osztrák írónak, a Bambi világszerte ismert szerzőjének magyarul a könyvét.

Felix Salten (1869–1945) magyar származású családban született Budapesten, Salzmann Zsigmond néven. Édesapja, Salzmann Fülöp a pesti sürgönyiroda ügykezelője volt, anyja Singer Mária. A kiegyezés után két évvel költözött a család az osztrák fővárosba; a háromhetes Zsigmondból ekkor lett Siegmund. Bécsben volt hírlapíró, és számos könyvet, darabot írt. Neve az 1923-ban megjelent Bambival lett világszerte ismert, a könyvet 1928-ban fordították le angolra, s Thomas Mann ezt a fordítást ajánlotta Walt Disney figyelmébe, aki 1942-ben mutatta be a mű alapján készült, szintén világhírűvé s azóta klasszikussá lett rajzfilmjét. (A regény magyarul Fenyő László fordításában olvasható.) A zsidó származású író munkáit 1936-ban a hitleri Németországban betiltották, 1938-ban Ausztriából is menekülnie kellett; ekkor telepedett le Svájcban, ahol élete hátralévő részét töltötte.

A német nyelvű Móricz-kötetet a híres Rowohlt kiadó jelentette meg. Mohácsi Jenő írt róla a Nyugatban: „A fáklya: Móricz Zsigmond Sturm und Drang-korszakának utolsó nagy műve. […] A ma távlatából nyilván jobban érezzük: kultúrtörténet, kortörténet. Ady versei és Móricz írásai, kiváltképp A fáklya: ennél megdöbbentőbb magyar irodalmat a világháború előtti időkből nem ismerhetünk.” Horvát Henriket „a magyar költemények és prózai írásművek legkiválóbb német fordítójának” nevezi, fordítását pedig „remekbe készült átültetés”-nek: mert „Móricz Zsigmondot fordítani rettentő nehéz”, de „Horvát Henrik bebizonyította már Móricz-regény fordításaival, hogy meg tud birkózni a legnehezebb átültetési föladatokkal is. […] Horvát Henrik ragyogó, magvas németségével, de mentesen minden nyelvjárási különcködéstől, építi újra A fáklya eseményeit. És íme, az idegen olvasó számára (én is most az vagyok) föltárul az a hibáiban és erényeiben annyira különös, sehol másutt föl nem lelhető világ, a magyar vidék, a tiszamenti falu és kisváros. Minden íze és illata pora és sara van meg ebben a Die Fackel című regényben, átka és magasztossága. Dialektus nélkül, minden eredetiségében nyüzsög ez a tömeg: dzsentri és hivatalnok és paraszt, ordít égbe a bálozó százak rettenetes tűzhalála, balladázik a megmaradottak szűk szava, tilinkózik a falusi pap és a falusi tanítónő szűzies idillje. Árnyalat sem vész el.” (Mohácsi Jenő: Die Fackel. Móricz Zsigmond regénye németül. Nyugat, 1930. jan. 1.)

Érdemes még megjegyezni, hogy a magyar irodalomnak ezt a „monumentális művét” „méltó művészi köntösben” Berény Róbert rajzaival jelentette meg a német kiadó.

A dedikáció története is felvázolható.

A Budapesten született világhírű magyar-osztrák író 1931-ben ismét Budapesten járt: a magyarországi PEN Club felkérésére. Salten 1925-től vezette az osztrák PEN-t (1934-ig), a magyar PEN Club elnöke pedig ekkor Kosztolányi Dezső volt.

Salten 1934 áprilisában volt a magyar főváros vendége: április 10-én, péntek délután érkezett, és április 14-ig maradt Budapesten.

A Magyar Pen Club, a Színpadi Szerzők Egyesülete és a Külföldi Hírlapírók Szindikátusa hívta meg, eredetileg egy korábbi időpontra, de azt akkor betegsége miatt Salten lemondta. Április 10-én délután viszont befutott a vonata a Keleti pályaudvarra, ahol egész küldöttség várta. (Felix Salten pénteken délután érkezik Budapestre. Pesti Napló, 1931. ápr. 10.) A magyar közönséggel 12-én vasárnap találkozott a Belvárosi Színházban. A művészt Kosztolányi Dezső köszöntötte, majd ezt követően „Salten először a Bambi egyik fejezetét olvasta fel. […] A felolvasott fejezet két őszi levél dialógusáról szól, mielőtt lehullanának. Ezután egy szellemes színházi kroki felolvasása következett, majd egy kis novella két gyermek hittanórájáról és egy szatíra a régi udvari életről. Felolvasása után a közönség lelkesen ünnepelte az írót.” Este pedig a Fészek Klubban a szervezők „százterítékes bankettet” adtak Salten tiszteletére. „A banketten megjelent az osztrák követség”, „a fővárost Liber Endre alpolgármester képviselte”, beszédet mondott Kosztolányi Dezső és Lányi Zsigmond, majd „Salten köszönte meg az ünneplést”, és „a pohárköszöntők sorát” az osztrák nagykövet szavai zárták. (Felix Salten budapesti tartózkodása. Pesti Napló, 1931. ápr. 14.) Ezen a banketten részt vettek „a magyar irodalmi élet, a hírlapíró társadalom és a közélet kiemelkedő tagjai” (Fogadás az osztrák követségen Felix Salten tiszteletére. Pesti Napló, 1931. ápr. 12.), köztük Móricz Zsigmond is. Ekkor született a dedikáció.

Különösen értékes, ritka darab, mondhatni: egyedülálló példány. A Móricztól szokatlanul hosszú dedikáció már önmagában egyedivé teszi: benne őszinte elismerés fogalmazódik meg. A Nyugat egyik legjelentősebb írója, nemzetközileg ismert és elismert szerző írta – egy hasonlóképpen világhírű pályatársnak.