Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Rt.(Budapest)
,
Kiadói fűzött kemény papírkötés
, 279 oldal
Sorozatcím:
Zenit könyvek
Kötetszám:
Nyelv:
Magyar
Méret:
20 cm x 15 cm
ISBN:
963-11-6859-x
Aukció vége:
2024-07-21 20:00
Aukciós tétel adatai
Budapest, 1994, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 279 p. + [1] p.
Aukciós jelenlegi tétel részletes leirata
Szerző által dedikált példány. Zenit Könyvek c. sorozatban (számjelzés nélkül) megjelent mű. Cölöpök. Írta: Horn Gyula. Az előlapon a szerző, Horn Gyula tollal beírt, névre szóló dedikációja olvasható: "Kedves F.-nek szeretettel Horn Gyula. 96. V. 14." Harmadik kiadás. Szerzői előszóval kiegészített kötet. Kiadói fűzött kemény papírkötésben lévő példány, feliratozott, a szerző fekete-fehér fotójával ellátott címfedéllel, feliratos könyvgerinccel, szöveges hátlappal, hiánytalan, jó állapotban. A szerző, Horn Gyula János (Budapest, 1932. július 5. – Budapest, 2013. június 19.) közgazdász, politikus, a Magyar Népköztársaság utolsó külügyminisztere, "a nyugati-keleti kerítés" magyarországi lebontója, 1994 és 1998 között a harmadik magyar köztársaság harmadik miniszterelnöke volt.
Fülszöveg
1988 májusa és 1990 májusa között szinte hihetetlen változások mentek végbe hazánkban, de tágabb környezetünkben, Közép-Kelet- Európában is. Két esztendő, amely "megrengette a világot". E korszak...
Tovább
Fülszöveg
1988 májusa és 1990 májusa között szinte hihetetlen változások mentek végbe hazánkban, de tágabb környezetünkben, Közép-Kelet- Európában is. Két esztendő, amely "megrengette a világot". E korszak egyik koronatanúja (nemegyszer közvetlen alakítója) az a magyar politikus,aki államtitkárként, majd külügyminiszterként része a magyar-koreai kapcsolatok rendezésének, aláírója a szovjet csapatok Magyarországról való kivonulását megvalósító szerződésnek, főszereplője annak a drámának, amelynek szerencsés végkifejleteként elhagyhatják hazánkat a keletnémet menekültek, majd ledőlhet a berlini fal, sőt megtörténhet az, amire pár hónappal korábban senki nem számított: egyesül a két Németország.
E szédítő történelmi vágta hiteles tanúja vall ebben a könyvben politikáról, emberekről, saját küzdelmeiről. Könyve mottója lehetne: Így láttam én. Horn Gyula ugyanis ügyel arra, hogy csak azokról az eseményekről, tanácskozásokról írjon, melyeken személyesen részt vett; a két sorsfordító esztendő olyan szereplőiről nyilatkozzék, akikkel közvetlen kapcsolatba került. Az újságolvasó állampolgár így is számtalan, eddig ismeretlen információhoz jut, bár nem ún. "szenzációhajhász" könyvet kap a kezébe. Mértéktartó a stílusa, akár önmaga és családja sorsáról szól a szerző, akár az évtized legjelentősebb magyar és európai politikusait jellemzi. A Cölöpök a reprezentatív német kiadással egy időben kerül a magyar könyvpiacra, megelőzve a holland, francia és más európai kiadásokat.
Vissza
Amennyiben az utolsó 5 percben licit érkezik, a lejárati időpont további 5 perccel módosul.
Leütési ár:
10.300 Ft
Licitek száma: 34
Ft
Minden aukción megnyert tétel után 15% árverési jutalékot számolunk fel, amely jutalékot a megnyert árverést követően a vételár alapján azon felül kell megfizetni!
Felhasználási feltételek elfogadása
MINDEN AUKCIÓN VETT TÉTEL UTÁN A LEÜTÉSI ÁR + 15% ÁRVERÉSI JUTALÉK FIZETENDŐ!
Aukciós szabályzatunk módosult! A változást piros színnel jelöltük szabályzatunkban. Kérjük, az első licitálás megkezdése előtt figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket, valamint az Aukciós szabályzatot.
Az Antikvarium.hu aukciós felületének részletes szabályai és technikai leírása.
Az Antikvárium.hu Kft. aukciós felületének részletes szabályai és technikai leírása itt.