Bányai László író, jogász levele József Attilához (A tételről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható.)

József Attila levelezését 2006-ban adták ki. A kötet sajtó alá rendezője, Stoll Béla a teljességre törekedett, és valóban impozáns, szakmailag is jó könyvet állított össze, sok „újdonsággal” az olvasók és a kutatók számára. Az alábbi darab azonban hiányzik belőle, mert a kötet anyaggyűjtésekor még nem volt ismert. (2019-ben bukkant föl, akkor szerepelt a Központi Antikvárium 150. árverésén, 44. számú tételként.)

A levél címzettje József Attila, írója pedig Bányai László, a költő (egyik) sógora. A fél lapnyi beírt szöveg betűhív olvasatban ez:

Budapest, 1932 nov. 11.

Attila,

nem akarom kitenni magamat esetleges visszautasításnak, sem téged kellemetlenségnek; ezért írok inkább. Ezt is csak azért teszem, hogy minden tőlem telhetőt elkövessek feleségem állapota érdekében, mely ezúttal már jóvátehetetlen következményeket is ígér! Nem vagyok banalis hangulatban, hogy túlozzak, de azt hiszem ezúttal kötelességed mégis valamit tenned, amit érzéseid diktálnak. – Tökéletesen mellékes mi? hogyan? miért? A tény az, hogy az ő múltjából fölmeredező s mindkettőnket beárnyékoló, közénk falakat emelő kísérteteknek a macskanyöszörét idegeim már nem bírják tovább, mert ez most már a legnagyobb mértékben veszélyezteti munkaképességeimet is, ami pedig túlnő már az egyéni problémákon is. – Tehát nem a magam számára kell a józanságod és meleg szíved, – ha nálam ezúttal el is jöttek a farkasok… – Segíts!

Köszönt:

Laci

A hozzá tartozó eredeti boríték címzése: „József Attila / úrnak / Helyben / Székely Bertalan u. 17. / (Vagy 47. házszám, a Podmanicz- / ky utca közelében.)”, feladója pedig: „dr. Bányai L. / FÖLDTEHERRENDEZŐ / ORSZÁGOS BIZOTTSÁG / előadó. / V. Szécheny [!] u. 2. IV.”

A levélírót ismeri a József Attila-kutatás, sőt, maga is írt könyvet József Attiláról. (Eléggé megosztót.) Bányai László (Hódmezővásárhely, 1904–Budapest, 1979) író, újságíró volt, de mindig volt jogi hivatalnoki állása is. A középiskolát szülővárosában, az egyetemet Szegeden végezte (a jogi karon), és már gimnazista korában megjelentek első írásai. Cikkeket, verseket, novellákat publikált több napilapban és folyóiratban, 1926-ban elbeszéléskötete jelent meg Lázár lakomája címmel, 1942-ben pedig regénye (Az utolsó szó jogán).

Az irodalomtörténetbe azzal írta be magát, hogy 1930-ban feleségül vette József Attila Jolán testvérét, s ezzel a költő családjának tagja lett, a közelébe került. Hat évvel a költő halála (1937) után, és hárommal az akkor már csak volt felesége életrajzi könyve (József Attila élete, 1940) megjelenése után megírta és kiadatta saját „változatát” is. A Négyszemközt József Attilával (Bp., 1943) nagy és széles spektrumú kritikai visszhangot váltott ki, sokan ma is csak „magamentegető” vagy „magamagyarázó” könyvnek tartják. Viszont tény, hogy Bányai később is segítette a kutatást. Ahogy Tasi József írta róla nekrológjában: „Az utóbbi években gyakran találkozhattam Bányai Lászlóval. József Attila-tanulmányaimhoz sok segítséget kaptam tőle, s tudomásom szerint másoknak is szívesen segített. Alig őszülő, szemüveges, zömök alakja gyakran feltűnt a harmincas évek irodalmát bemutató kiállításokon és konferenciákon, s a szemtanú hitelével számolt be egy-egy, csak általa ismert mozzanatról” (Tasi József: Bányai László halálára. Élet és Irodalom, 1979. okt. 6. 8.).

Ezt a különös tartalmú és hangvételű levelet nem ismerte eddig a kutatás, de a hátterét és keletkezési körülményeit igen. A József Jolánról könyvet író Valachi Anna kutatásaiból tudható, hogy a házasság hamar megromlott, s bár még sokáig fönnállt, sosem volt zökkenőmentes, sőt, „a pesti fészekrakás és a berendezkedés apró örömei után […] hamar jelentkeztek házasságuk válságjelei.” A megváltozott – és a korábbinál szerényebb – életkörülmények mellett az asszony folytatta a korábban „megszokott, unatkozó úriasszony-életformát: kimaradozott, elhanyagolta a háztartást, s esti kártyacsatáiból tetemes adóságokkal tért haza, abban biztos tudatban, hogy férje úgyis kifizeti veszteségeit”. „Szakítások, újrakezdések, fogadkozások, hangos veszekedések és szenvedélyes kibékülések követték egymást” (Valachi Anna: József Jolán, az édes mostoha. Egy önérvényesítő nő a XX. század első felében. Bp., 2005. Papirus Book. 110–111.) Jolán és Bányai 1937 októberéig éltek együtt, de a válást csak 1939-ben mondták ki.

Az is tudható, hogy Bányai az ilyen megkeseredett szituációkban többször is fölkereste sógorát, s ismerünk olyan esetet, amikor otthonról (Jolántól) inkább József Attilához ment, hogy együtt töltsék az estét, beszélgetve, iszogatva. Ezek kapcsán írta általánosságban a költő – Bányai szerint – „egészen különös magatartás”-áról: „Amikor ugyanis úgy látszott, hogy Jolán és közöttem végérvényesen és jóvátehetetlenül összedőlt minden, Attila éppoly személytelenül viselkedett, mint minden egyéb borotvaélen táncoló helyzetben, ami a családban nem egyszer adódott. Teljesen közönyösnek látszó, sem egyik, sem másik pártjára nem álló, hallgatag magatartásában […] nem az »amit főztél, edd meg« kényelmes álláspont húzódott meg, hanem sokkal inkább az a bölcsesség, amivel az ember mások sorsdöntő dolgaiba igyekszik bele nem szólni." Ugyanakkor pár sorral lejjebb Bányai ellentmond ennek, s így ír: de „könnyen feltehető az is, hogy ez a viselkedés semmi egyéb nem volt nála, mint a legridegebb, legkényelmesebb önzés” (Bányai 141–143.). Bármi volt is József Attila távolságtartásának oka, Bányai jelen levele mintegy (egykorú dokumentumként!) igazolja legalább a távolságtartás tényét: „ezúttal kötelességed mégis valamit tenned”, írja, tehát korábban volt, voltak hasonló szituációk, amikor József Attila nem tett semmit.

A házasság egyik fönt említett „szakítás és újrakezdés” történetébe enged bepillantást a levél: Bányai sógora segítségét kéri, s hogy a költő-rokon lelkiismeretére is hasson, a testvériség tényén kívül megemlíti azt is, hogy felesége viselkedésének „az ő múltjából” származó „kísértetek” az okai – akkor ez József Attilára is vonatkozik, lévén a költő múltja egybefonódott, s részben azonos is nővére múltjával. Azt persze nem tudni, hogy József Attila ekkor lépett-e Bányai kérésére, vagy most sem avatkozott bele. Mindenesetre Jolán két hónappal később, 1933. január 21-én megírta a szakítólevelét Bányainak (lásd: Hét év József Attila közelében. Dokumentumok Bányai László hagyatékából. Sajtó alá rend.: Valachi Anna. Bp., 1995. 46–47.) – de ez is csak átmeneti rítus volt, mert aztán még majdnem öt évig együtt éltek.

A levél stílusa külön szót érdemel. Valachi Anna írja könyvében Bányairól, hogy az „vérbeli dilettáns volt”, „bőbeszédű, körülményeskedő, erőltetetten »humoros«, zavaróan exhibicionista” írásokkal (Valachi: 111.). Ezt a levelet is nyugodt szívvel ezek közé sorolhatjuk.

Mégis jelentős darab. Bányai Lászlónak ugyanis eddig egyetlen, József Attilához írott levele volt ismert; ezt 1933. május 2-án írta, és egy kétmondatos, családi találkozóra szóló meghívó (JALev 395.). Mivel azonban egy városban éltek, és telefonon is hívhatták egymást, sőt tudható, hogy gyakran találkoztak, így a levélbeli érintkezés másodlagos volt. Éppen ezért jelen darabnak nyomatékosító ereje és szerepe van, benne József Attila valami olyasmit olvashatott, aminek fajsúlya nagyobb volt annál, mintsem hogy Bányai azt ne írásban közölte volna vele. Mert a levél tartalma – Bányai szándéka szerint – közvetve József Attiláról is szól. Fontos életrajzi dokumentum.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - irodalomtörténész - munkája.

A tételhez különálló mellékletként tartozik:
Hét év József Attila közelében: Dokumentumok Bányai László hagyatékából c. kötet, melyet sajtó alá rendezett és kapcsolódó jegyzetrovatait írta Valachi Anna.