Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraitélt! (dedikált példány) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

 Győri-Juhász Jenőnek / tisztelettel és szeretettel / kűldi hűséges tanitványa / Radnóti Miklós / 1939. Karácsony

 
            Az 1936. november elején megjelent kötet fordulópont volt Radnóti költői pályáján. A korai (a szegedi évekkel befejeződő) költői szakaszt lezáró Újhold (1935) után Radnóti költői hangja megváltozott. A Járkálj csak, halálraítélt! a hatodik verseskötete volt, amely „teljes – és új – hangszerelésben szólaltatja meg Radnóti költészetének fő témáját: a halált.” (Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete. 2. kiad. Bp., 2009. Osiris. 361.) A Gondolat című folyóirat (itt jelent meg a címadó vers is) kritikusa szerint „a könyv egy tragikus esztendő terméke. Az a pillanat hozta létre, amikor az ember egy mindent elpusztító nagy katasztrófa előtt még egyszer, utoljára széttekint a világban s remegő gyorsasággal végig simogatja az élet eddig fel nem ismert mindennapi szépségeit.” (Kelemen János, Gondolat, 1936. dec.)

Radnóti legbelső baráti társaságának egyik tagja, verseinek egyik legjobb értője, Bálint György pedig nagyon személyes hangon szólt a kötetről a Pesti Naplóban: „Megdöbbenten veszek újra meg újra a kezembe egy verseskötetet. Címe: Járkálj csak, halálraítélt; szerzője: Radnóti Miklós. Nem tudok szabadulni ettől a verskötettől – de nem esztétikai okokból vagy legalábbis nemcsak ilyenekből. Ez a könyv többet ad nekem az irodalmi örömnél – talán nem is örömöt, hanem valami nyugtalan, bonyolult érzést, amiben öröm is van, de egyben kínos. Az a kínos érzés, amit akkor érez az ember, amikor valakitől nyíltan meghallja a saját titkos érzéseit és gondolatait. Én nem mertem határozottan bevallani magamnak – ő világosan és kegyetlenül kimondja. Reméltem, hogy talán nem is igaz, talán csak képzelődtem, egyre sokasodó lelki vereségeim hatása alatt, most aztán jött ez a verskötet, és kertelés nélkül megállapította a diagnózist. Igen, mondta, valamennyien halálraítéltek vagyunk. Az ítéletet már régen kihirdették, jogerős, csak még a végrehajtás időpontja bizonytalan. Mit tehetünk addig? Járkálj csak, halálraítélt.” (PN, 1936. nov. 11.)

A könyv címe később a nemzedék jelszava lett – és a történelem pár évvel később tragikusan igazolta is; Ferencz Győző szavaival „látnokinak bizonyult, holott csak annyi történt, hogy Radnóti másoknál pontosabban értékelte a helyzetet”. (I. m. 362.) A kötetcímet – naplójának tanúsága szerint – Gyarmati Fanni javasolta férjének, és „súlyos lelkifurdalásai voltak emiatt: hiszen a kimondott szó kikényszeríti, hogy valósággá váljék. Ez az önvád érthető és fájdalmas, de épp a valóság kényszerítette Radnótit, hogy mondja ki ezeket a szavakat.” (Uott.)

Az ajánlás címzettje, Győri-Juhász Jenő (1892–1944): tanár, műfordító volt. A Győrhöz tartozó Győrszigeten született, 1909 novemberében magyarosította nevét Pollákról Juhászra; szerzői neve pedig még később alakult ki. Tanári állása mellett aktív műfordító is volt. Angol, francia, olasz, német és orosz költők verseit fordította. Radnóti több verseskötetét is dedikálta neki, és mindben mint Juhász „hűséges tanítványa” nevezte meg magát. Ez pedig szó szerinti tanár—diák-kapcsolatra utal, Győri-Juhász ugyanis a húszas években a VI. kerület Izabella utcai Székesfővárosi Fiú Felsőkereskedelmi Iskolában tanított; itt volt 1923-tól 1927-ig Radnóti francia tanára. Jelentős részben miatta lett később Radnóti éppen magyar és francia szakos egyetemi hallgató Szegeden. Kapcsolatuk később is megmaradt, még ha változó intenzitással is.

Az egyre komorodó politikai légkörben, a zsidótörvények után lett ismét szorosabb a kötelék. Radnóti az 1936 végén megjelent kötetét ugyan csak három év késéssel küldte meg egykori tanárának 1939 karácsonyán – feltehetően Juhász kérésére, és nagy valószínűséggel az 1938-ban megjelent Meredek út című, egyelőre lappangó kötettel egy időben. Ezt követően azonban Győri-Juhász Jenő – egy egyelőre szintén lappangó – levélben meghívta magához a költőt és feleségét, ami meghívásnak a Radnóti-házaspár eleget is tett. Erről tanúskodik Radnóti nemrég előkerült válaszlevele (Bp., 1939. dec. 29.): „Kedves, jó Tanár Uram, / köszönjük szépen a meghívást és január 6.-án, szombaton délután eljövünk. Boldogabb újévet, egészséget kivánunk az egész családnak, szeretettel és tisztelettel. / Hűséges tanítványa: Miklós”. (Közli: Bíró-Balogh Tamás: Radnóti Miklós újabb dedikációi és levelei. Szeged, 2020. 37.)

A levél elköszönő formulájában használt „boldogabb újévet” kifejezés is egyértelműen az egyre baljóslatúbb időkre utal: nem sokkal az első zsidótörvény hatályba lépése után 1938. december 23-án a magyar parlamentben beterjesztették a második zsidótörvény tervezetét is, amely tovább korlátozta a zsidó és zsidó származású magyar állampolgárok jogait, így Radnóti Miklós és Győri-Juhász Jenő jogait is. 1939. szeptember 1-jén pedig kirobbant a világháború.