Kosztolányi Dezső: Saját levélpapírjára írt autográf levele borítékkal. (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

Kosztolányi Dezső levele

saját borítékjában

Kosztolányi levele, melyet saját fejléces „levélkartonjára” írt jellegzetes zöld tintájú tollával, így szól:

1932 I 12.

Tisztelt uram,

                        Stoits Iván írt egy könyvet Lao-cseről[.] Bármely könyvkereskedésben megszerezheti.

Hive:

Kosztolányi Dezső

Mivel fennmaradt a levél borítékja is, melyen szintén saját kezűleg címzett meg Kosztolányi, tudjuk a rövid levélke címzettjét is: „Ngs / Horváth László úrnak / Budapest. / VII. Garay u. 12 fsz.”

A rövid terjedelmű levél erősen közelít a gesztusértékű üzentekhez (pl. születésnapi, esküvői jókívánságok, kondoleáló sorok), valójában túlmutat önmagán, s Kosztolányi jelleméről, levélírói attitűdjéről is árulkodik. Példaként lehetne hozni arra, amit az író özvegye írt róla: „minden levélre válaszolt” (Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső. Bp. 1938. Révai. 292.). Itt is erről van szó: azt a levelet, amelyet Kosztolányi kapott, nem ismerjük, de a válaszlevelét igen; és ebből következtethetünk az előzményre is. A Garay utcában lakó Horváth László egy udvarias hangú levélben azt tudakolta a költőtől, hogy ki írt könyvet a régi kínai filozófusról, Lao Ce-ről.

Az sem véletlen, hogy a címzett éppen Kosztolányit kérdezte meg erről. Az országosan ismert költő éppen ekkoriban, pontosan egy hónappal korábban jelentette meg a Kínai és japán versek című műfordítás-gyűjteményét, amiben ráadásul van egy vers is Lao Ce-ről:

„Aki beszél, semmit se tud,

bölcsnek nem kell a szó se.“

Ezt mondta a nagy hallgató,

mindentudó Lao-Cse.

Ha azt hiszed, hogy ő a bölcs

s mindent tudott valóban,

mikép lehet, hogy könyvet irt

s ott ötezernyi szó van?

Po Csü-i versét még egy évvel korábban fordította le (Kínai versek. A Pesti Hírlap Vasárnapja, 1930. júl. 27.), jeleként annak, hogy ekkoriban Kosztolányi nagyon is a távol keleti kultúrák és irodalmak felé fordult. Példaképp lehet említeni, hogy 1931 augusztusában egy novellában idézi a kínai bölcset: „Gyönyörű az irgalom bibliája, de veszedelmes. Sohase tudjuk, hogy jótetteinkkel micsoda rosszat művelünk. Cselekedni mindig veszedelmes. Legalább mesterem, Lao-ce, a kínai bölcs ezt vallja. Szerinte az igazi jóság közönyös, az igazi okosság néma. »Légy tiszta és csöndes« – hirdeti. Még megszólalni is veszedelmes” (Szegényasszony. PHV, 1930. aug. 31.), fél évvel később pedig már magáról a kínai kultúráról írt cikksorozatban szólt róla: „Két tanítómesterük, Konfucius és Lao-ce egyáltalán nem foglalkozik a túlvilági élettel, de nem szól az élet eredetéről sem, mindössze az élők egymás közötti viszonyát igyekszik szabályozni. Konfucius az ős-okról ezt mondta a Krisztus előtti VI. században: »Úgy látszik, hogy ő még előbb volt, mint maga Isten.« Lao-ce ekként beszélt: »Isten olyan, mint egy edény üressége.«” Káté. A kínai költészet barátainak. II. PHV, 1931. máj. 3.).

Kosztolányi tehát mindenképp jártas volt ekkor a Távol-Kelet kultúrájában, és ez a tájékozottsága kifelé is látszott. Jogos volt tehát éppen őt kérdezni ebben a témában. Ugyanakkor kicsit „figyelmetlen” is volt, elírta a szerző nevét. (Nyilván emlékezetből írta válaszát, és nem kereste meg a kérdezett könyvet a saját könyvespolcán, ahol minden bizonnyal meg volt neki a kötet.) Egy betűt kihagyott ugyanis a szerző nevéből: az említett Stoits Iván neve helyesen: Stojits, könyve pedig, amire Kosztolányi utal, ez: Laoce életbölcselete. Tao-Te-King. Külföldi kútfők nyomán összeállította, bevezetéssel és magyarázattal ellátta Stojits Iván.

A kötetről megjelenésekor ezt írták: „A jó magyarsággal írott könyvecske megérdemli az elolvasást. Tartalmát a legtisztultabb vallásos, bölcseleti és erkölcsi aforizmák alkotják, amelyek érdekes bizonyságul szolgálnak arra, hogy a kínai bölcselkedő elme már a kereszténység előtt hatszáz esztendővel eljutott ahhoz a tisztultabb vallásos és erkölcsi fölfogáshoz, amely oly határozott jellemzője a keresztény vallásnak. Jellemző korunk szellemi állapotára, hogy a kínai bölcselő Stojits Iván által magyarul először ismertetett rendszere a nagy nyugati népek bölcseleti és vallásos irodalmában egyre részletesebb és behatóbb, tanulmány tárgyává lesz. E kis könyvecske bizonyára nálunk is megérdemelt figyelemben fog részesülni a hasonló irányú filozófiai tanulmányokkal foglalkozók részéről.” (BH, 1907. márc. 31. 19.)

A címzettet, Horváth Lászlót nem sikerült azonosítani. Valószínűleg a korszak értelmiségi rétegének tagja volt, erre utal a levél címzésében a „nagyságos” megszólítás; idővel bizonyára többet lehet majd tudni róla is.

Kosztolányi Dezső saját levelező borítékában megörzőtt levélpapír, a borítékon postai bélyegzésekkel, címzéssel és viasz pecsétes lezárással. A levélpapír szöveges oldalán régi besárgult folt látható.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - irodalomtörténész - munkája.