Máté Olga: Babits Mihály (1883-1941) dedikált portréja 1924. áprilisából. (A fotóról írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható!)

Babits Mihály (1883-1941) dedikált portréja 1924. áprilisából

Máté Olga (1879-1961) fényképész munkája.
A fénykép pontos mérete: 8 cm x 13,5 cm.
A kép mérete keretezve:10 cm x 15 cm.

Ady Endre (1877–1919) halála után Babits Mihály (1883–1941) lett a magyar irodalom vezető költője. Később ez a szerep újabb funkciókkal gyarapodott: 1927-ben a Baumgarten Alapítvány kurátora lett, majd Osvát Ernő halála (1929) után előbb a Nyugat szerkesztője, később (1933) főszerkesztője lett. 1924-ben már mindenképp befutott költő és író volt, és egyre erősödő pozícióban ahhoz, hogy a magyar irodalom egyik irányítója is legyen.

Ez utóbbihoz az alkotások mellett szükséges volt bizonyos önreprezentáció is, melynek egyik kedvelt eleme a dedikált portréfotó; ennek jelentőségét Jókai Mór ismerte föl először, Babits kortársai közül pedig előszeretettel adott vagy küldött kézírással egyénített felvételt magáról Ady Endre, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső is.

A most digitális kalapács alá kerülő dedikált fotó is ezek közé tartozik. Szövege ez:

Baráti emlékül és meleg kézszorítással / 924 április / Babits Mihály

Címzettje nincs, viszont a tétel provenienciájának ismeretében kijelenthető, hogy Kárpáti Aurél (1884–1963) író kapta Babitstól. Mindketten a Nyugat első generációjának tagjai voltak, évtizedekig munkatársak.

Babits kedvelte ezt a fotót, sokáig ez volt a költő vizuális önképe, ezért önreprezentációjában is kiemelt szerepet kapott. A Babits-ikonográfia két dedikált példányt tart belőle számon, az egyik „Szeretettel és meleg barátsággal”, a másik „Szeretettel és meleg kézszorítással” ajánlással szól; s mindkettőnek „924 április Babits Mihály” a keltezése és aláírása. (W. Somogyi Ágnes: Babits Mihály fényképei a Petőfi Irodalmi Múzeumban. (Ikonográfia). In: Mint különös hírmondó. Tanulmányok és dokumentumok Babits Mihályról. Tanulmányok és dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára. Szerk.: Kelevéz Ágnes. Bp., 1983. PIM – NPI. 305–404. Azon belül: 312.) Ezeket a tételeket a PIM őrzi. Az utóbbi évtizedekben még két hasonló példány került elő, az egyik „Szíves emlékül és meleg kézszorítással” (Hont 53/143.), a másik „Szeretettel és meleg kézszorítással” (Közp 2002. máj. 3. 18.) szöveggel, és ugyanúgy azonosan „924 április Babits Mihály” keltezéssel és szignóval. A most felbukkant példány jól illeszkedik ezek közé: némiképp eltérő szöveggel „Baráti emlékül és meleg kézszorítással”, de ugyanakkor keltezetten. Babits szemmel láthatóan igyekezett elkerülni az állandó megszövegezést, és a gesztusformulák nyelvi paneljeit bizonyos korlátok közt bár, de váltogatta, cserélgette.

1924 áprilisában Babits Mihály „jó formában” volt: nem sokkal korábban megjelent két kötetéről, az Aranygarasról és a Kártyavárról még írtak a lapokban, megállapodott a Gólyakalifa című regényének színházi adaptációjáról (és elkezdték a munkálatokat), görögből fordított, és mivel egzisztenciálisan is megerősödött, házat vásárolt Esztergomban. Ez pedig nyilván irodalmi ön- és közérzetének is jót tett. Jól példázza ezt az Oidipus király fordításán dolgozó költőt meglátogató Kárpáti Aurél riportja: „Babits szinte gyerekesen tud örülni a kis háznak, a konyhakerti palántákkal tarkázott, tenyérnyi földnek, amelynek már termése is van: szép, piros hónaposretek. Nem győz betelni a csudálatos kilátás szépségeivel – asztalán ott a messzelátó –, s még azt is megbocsájtja, hogy a legutóbbi nagy zápor alámosta a ház egyik falát, úgy, hogy az bedőlt. A kőművesek most dolgoznak rajta. A városba nem igen jár le, itt tölti napjait a hegyen, a mélykék ég alatt, a zöld fák, füvek, virágok és madarak társaságában. Sokat és frissen dolgozik. A nap bronzos-feketére sütötte az arcát. Olyan, mint egy hindu.” (Kárpáti Aurél: Egy nap a „magyar Rómában”. Ahol nem beszélnek politikáról — Babits Mihály mint „földbirtokos”. Pesti Napló, 1924. jún. 5. 4.)

A képi (ön)reprezentáció azonban elsősorban mégiscsak vizuális jellegű – kell hozzá egy kép is. És nem véletlen, hogy Babits éppen ezt a fotóját adta többeknek is.

A portrét 1914-ben készítette róla Máté Olga (1878–1961) fotóművész. (A kép jobb alsó sarkában ott is áll a jelzés: „Máté Olga / Budapest”.) 1899-ben nyitotta meg műtermét, és hamarosan megtalálta a számára legkifejezőbb formát: az arcfényképezést, a portrét – ennek egyik hazai úttörője is lett. Modelljei között volt – Babits mellett – Kaffka Margit, Balázs Béla, Osvát Ernő és Zalai Béla is. Sokáig felfedezetlen fotóművész volt, akinek képeit nem gyűjtötték egybe – ma már bőséges fotóanyaggal kísért monográfia is van róla (E. Csorba Csilla: Máté Olga fotóművész. „Nagy asszonyi dokumentum”. Bp., 2006. PIM – Helikon).

A fotóművész és a költő azonban nemcsak „művészismerősök” voltak. Máté Olga második férje ugyanis az a Zalai Béla (1882–1915) volt, aki fiatal korában, közös egyetemi éveik alatt és után Babits legbelsőbb baráti köréhez tartozott. Lassan a szakirodalmi köztudatban is megszilárdul, hogy a Babits–Juhász–Kosztolányi-triász valójában négy személyből állt, mert közéjük tartozott Zalai is, sőt, megmaradt levelezésükből kiviláglik: őt tartották egymás közt a legtöbbre, neki is megküldték műveiket, és az ő véleményére voltak leginkább kíváncsiak. Zalai eredeti magyar gondolkodó volt, aki azonban egyetemi évei után középiskolai tanár lett, korai halála pedig megakadályozta abban, hogy részletesen kifejtse filozófia-elméletet, melynek így csak részletei ismertek.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - szegedi irodalomtörténész - munkája.