Gross Arnold: Gross Arnold

Előszó

Ibolyaszín homályból ébredő városok, vidáman táncoló lányarcú virágok, vénséges-vén fák és mesebeli tündérkertek kavarognak Gross Arnold rézkarcain, magukkal sodorva a gyanútlan szemlélődőt. Mint ezerszínű kirakat, vagy a csillogó ünnep varázsa a gyermeket, úgy vonz megannyi álom-képe, és észrevétlen magunk is részeivé válunk egy szempillantás alatt. Ahogy magával ragad egy-egy lap forgataga, agyunk lüktetése alábbhagy, zakatoló szívünk csendesebben ver, és ziháló lelkünk megpihen. Mert bármily zsúfoltak és összetettek is a képek, valamennyi a nyugalom szigete túlhajszolt valódi világunkhoz képest. Gyermeki kíváncsisággal csodálkozunk hát rá erre az álomvilágra, ahol valóság és képzelet lírai vagy kedvesen bolondos harmóniája vár. Amint a mesék vagy az ellesett élet-pillanatok megelevenednek a lapokon, egyre inkább érezzük: lélegzik, mozog, beszél, tehát ÉL ez a művészet. A természet ezer csodáját és évezredes titkait tárja fel nekünk a művész, miközben tükröt is tart elénk, hogy megbizonyosodhassunk önnön képmásunk valódiságáról. Még a természet részei vagyunk mi is, szépek és szépre áhítozók, akiket nem nyomorított meg még teljesen a rohanó gépi világ. Ám ha mégis megrettennénk, hogy eltévedünk a kőrengetegben, és magába olvaszt a szürke tömeg, reményt, erőt és hitet meríthetünk e képekből, hogy emberi még bennünk az érzelem, és testünkben-lelkünkben az ős-természet éltető nedvei áradnak szét. Gross életigenlő művészete tükrözi ezt a mély hitet, a természet szépségébe és megújító erejében. Vissza