Horn János: Pomológia III. Alma I./40 művészi műnyomattal (Bevezető: Dr. Rapaics Raymund.)

Előszó

Az almafa (Malus) az északi mérsékelt földöv növénynemzetsége, 12-15 faja Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában honos. Fák vagy magas cserjék. Virágaik nagyok, kétivarúak, kevéstagú ernyőszerű fürtben csoportosulnak. Az 5 csészelevél többnyire rövid háromszögű, az érett gyümölcsön is megmarad s vagy összehajlik (zárt kehely) vagy szétnyílik (nyílt kehely). Az 5 szirom hosszúkás tojásdad, töve körömbe keskenyedik, fehér vagy rózsaszín, néha csak kívül pirosló. A porzók száma 20-50. A termő 5, pergamenszerű termőlevélből alakult, alsó állású, vagyis a kocsány felső része, a vacok, körülfogja a magházat s azzal összenőtt. Az 5 bibeszál alján összenőtt. A termés, vagyis az almagyümölcs külső része, a húsa, a megnövekedő vacok, belső része, a csutkája, az 5, pergamenszerű termőlevél, mindenik 2-2 maggal. Az almafa fajai közül gyümölcsészeti tekintetben legfontosabb a közönséges almafa (Malus communis), mert alakkörébe tartoznak a nemes gyümölcsöt termő fajták. A közönséges almafának két alfaját különböztetjük meg, egyik a vadalmafa, másik a nemes almafa. A vadalmafa (ssp. silvestris) virágjának vacka és csészeleveleinek háta kopasz, honos az európai erdőkben, de sehol sem nő tömegesen, keletre Transzkaukáziáig terjed, nagyon gyakori a Kaukázusban. A nemes almafa (ssp. pumila) inkább ázsiai honosságú, nagyon gyakori Turkesztánban, bőven található a Kaukázusban is, tovább nyugatra már kevesebb, hogy Kelet-Európában meddig honos, még nem tudjuk, talán a Balkánon, sőt Erdély déli részén is. A nemes almafa virágjának vacka és csészeleveleinek háta molyhosgyapjas ; három változatát különböztetik meg, egyik a cserjetermetű paradicsomalma (var. paradisiaca), másik a doucin (var. tomentosa f. mitis), ezeket alanynak használják, harmadik a házi almafa (var. domestica), a gyümölcsükért termesztett fajták őse. A termesztett almafajták eredete nagyon bonyolult és még korántsem tisztázott kérdés. Egyes szerzők azt állítják, hogy bizonyos középeurópai almafajták az európai vadalmafa származékai. Az orosz kutatók kimutatták, hogy a vadalmafa terjedésének központja a Kaukázus, ott legnagyobb a változatossága. Ha .azonban egyáltalában szerepel valamiképen a termesztett fajták ősei közt, legfeljebb annyiban, hogy ott keleten könnyen kereszteződhet a házi almafa vadon élő alakjaival. Az orosz kutatók azt is megállapították, hogy a házi almafa vadon élő alakjainak gyümölcse Turkesztánban a legnagyobb, és színben, alakban, ízben, nagyságban, a kocsány méreteiben ugyanazt a változatosságot mutatja, mint a termesztett almafajták főbb csoportjai. Kétségtelen tehát, hogy a termesztett .almafajták őseinek zöme a házi almafa (Malus communis ssp. pximila var. domestica) turkesztáni vadon élő alakjaitól származik. A közönséges almafán kívül egyes termesztett almafajták eredetében több kutató feltevése szerint két ázsiai almafa is szerepet játszik, a Kelet-Ázsiában, Szibériában és Himaláján honos cseresznyealmafa (Malus baccata) és a Szibériában és Észak-Kínában honos szilvalevelű almafa (Malus prunifolia). E két ázsiai almafa terjedése nyugati határán találkozik a házi almafával, s ott könnyen kereszteződnek. A szilvalevelű almafa és a házi almafa kereszteződésére vezetik vissza az Asztrakáni fehér alma, s így a rózsaalmák eredetét, az orosz kutatók szerint pedig a renetek a cseresznyealmafa és a házialmafa kereszteződésének származékai. Mindezek azonban feltevések, kísérletileg még nem ellenőrizték, noha újabban amerikai és orosz gyümölcsészek számtalan keresztezési kísérletet végeztek a termesztett almafajták származásának kiderítésére. A termesztett almafajták száma óriási, már a mult században leírtak vagy 1500-at, azóta ez a szám sok újabb fajtával gyarapodott. Hogy könnyebben eligazodhassunk a fajták ismeretében, különböző fajtacsoportokat különböztetünk meg. Vissza